https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=763
Szerző: Szőke Ferenc
Település: Érszöllős
Rovat: Közélet, Faluról falura
2018.12.08

Mulattak és avattak Érszőlősön

Az érszőlősi falunap több mint másfél évtizedes múltra tekinthet vissza, és minden évben „nagy durranás” a falu életében. Sikerének hamar híre ment, ezért a környékbeliek is rendszeresen látogatják.

Idén néhány érmelléki és környékbeli településen elmaradt a falunap, ennek okán az érszőlősinek még több szórakozni vágyó vendége volt. Az egyházakkal és az iskolával együttműködve a programokat úgy állították össze ezúttal is, hogy kicsitől nagyig mindenki találjon ízlésének megfelelő szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget.

A kétnapos hétvégi ünnepség szombat délután zenés-táncos hívogatással kezdődik. Az érszőlősi Dirty Dance Team moderntánc-csoport a főutcán végighaladva hívogatta a település polgárait az ünnepségre. A menettáncosok előtt haladt a polgármesteri hivatal autója, ennek hangszórói szolgáltatták a zenei aláfestést. A fiatalok állóképességét dicséri, hogy a fáradtság jelei nélkül végigtáncolták a több mint négy kilométeres távolságot. A falubeliek rokonszenvüket integetéssel, tapssal fejezték ki. A menet a művelődési ház udvarán ért célba, ott adták elő utolsó táncukat, vastaps kíséretében.

A hívogatással egy időben az iskolában pedagógusok felügyeletével és irányításával kézműves-foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. Hűtőmágnest, papírforgót, lufiból hajtogatott figurákat készítettek, és nemezelni is lehetett. A mi falunk témában aszfaltrajzverseny is volt. A rajzokból kiderült, hogy a gyerekek szépnek és vonzónak tartják szülőfalujukat. A sportszeretőknek sem kellett unatkozniuk, hiszen a tornateremben asztalitenisz-versenyen vehettek részt. A legügyesebbeket a szabadtéri színpadon díjazták az ünnepélyes megnyitó utáni percekben.

A díjkiosztás után a szórakoztatásé volt a szombati nap. A székelyhídi Control Dance táncosai nyitották a fellépők sorát, és a székelyudvarhelyi Másnaposok zenészei zárták. Az esti szabadtéri diszkónak az időjárás is maximálisan kedvezett.

Érszőlősön szinte mindenki gyakorolja hitét valamelyik felekezetben, s ezek között szoros baráti kapcsolat van. Éppen ezért a falu ünnepén ökumenikus istentiszteletet tartanak a legnagyobb templomban, a reformátusban. Erre az alkalomra megtelnek a padsorok, az igét pedig a baptista, pünkösdista, ortodox lelkipásztorokkal közösen hirdetik. Az érszőlősi napok szervezettségének, értékének elismerését jelzi, hogy jelen volt Cseke Attila szenátor, megyei RMDSZ-elnök és Szabó Ödön parlamenti képviselő, a Szövetség megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Igehirdetés után az istenházában mondta el ünnepi beszédét Beke László polgármester. Köszöntötte a helyieket és azokat az elszármazottakat, akik hazalátogattak a falu ünnepére. Megköszönte a jelenlétet azoknak a kollégáknak – Vedresábrányból Barcui Barna, Tótiból Vincze Nándor –, akik minden évben megtisztelik ezzel az érszőlősi falunapot. A polgármester hagyományt teremtett azzal, hogy ilyenkor köszönti és jutalmazza az aranylakodalmas házaspárokat. Idén egy gyémántlakodalmas párt is köszönthetett Gombos György és Rozália személyében. Az aranylakodalmasok: Brükner János és Mária, Mureșan Miklós és Anna. „Ez a kitartás egyben példamutatás kellene hogy legyen a mai fiatalok számára. Utódainkat meg kell tanítani szeretni! Mert egy hosszú életet le lehet élni egymással, de csak szeretetben” – fogalmazott Beke László.

Szabó Ödön is a templomban mondta el ünnepi beszédét, majd a világháborús emlékműhöz vonultak az egybegyűltek. Ott Cseke Attila tartott megemlékező beszédet. Koszorúzás után két igen jelentős beruházás átadása következett.

Először a frissen leaszfaltozott útszakasz elején vágták át az avatószalagot – a községhez tartozó településeken és a falvak között összesen 12,8 km hosszan kaptak szilárd burkolatot az utcák-utak –, majd a délutáni iskola bejáratánál. Az újonnan épült létesítmény októbertől nyitja meg kapuit. Három tantermet, irodát, ebédlőt, informatikai termet, öltözőt és mellékhelyiségeket foglal magában, 40 gyereket fogad majd délután 13–17 óra között.

Az ünnepi ebéd után újra benépesült a szabadtéri színpad. Felléptek a helyi iskolások, a helybeli moderntánc-csoport, majd a meghívott előadók. A nagyváradi MM Pódium nagyszerű műsorát gyerekek és felnőttek egyaránt értékelték. Záróakkord a nagyon látványos és színvonalas tűzijáték volt.