https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=84
Szerző: Szilágyi Aladár
Település: Nagyvárad
Rovat: História
2018.03.09

A Rhédeyek Váradon (9.)

Gróf Rhédey Lajos főispáni helytartó

Az előkelő köznemesi családból származó Rhédey – oldalági felmenői révén a família váradi várkapitányt, illetve erdélyi fejedelmet is adott – a XVIII–XIX. század fordulójának egyik legbefolyásosabb és legellentmondásosabb alakja volt. Haladást szorgalmazó kényúr, fényűzést kedvelő mecénás egy személyben.

A családnak volt egy grófi rangú, erdélyi ága is a köznemesi státusú magyarországi mellett. Bihar, Szatmár és Békés megyében voltak birtokai. Rhédey Lajos ez utóbbihoz tartozott, 1761-ben született a Heves megyei Kisrédén. A katonai akadémia elvégzése után hadapród lett a 37. gyalogezredben, majd Bihar megye ajánlására 1780-tól 1783-ig a bécsi magyar testőrségnél szolgált. Innen alhadnagyi rangban a 8. huszárezredbe került. 1784-ben kötött házasságot Kacsándy Teréziával. 1791-től élt huzamosan Váradon; az egykori Rhédey-ház ma is áll a Kálvin János utca 5. szám alatt. 1792-ben aranysarkantyús vitéz lett, huszárhadnagyként fejezte be katonai pályafutását.

Az 1790-es évek elején jó barátságot ápolt Szulyovszky Menyhérttel, Kazinczy Ferenccel és Szentmarjay Ferenccel – három olyan férfiúval, akit később a Martinovics-összeesküvésben való részvételért letartóztattak és elítéltek. Mi több, az 1794. május 14-én kelt Habsburg-ellenes röpirat, az úgynevezett Piskolti levél szerzőségével is őt gyanúsították, ezt azonban nem lehetett rábizonyítani. Tény, hogy Rhédey jelen volt 1794. július 7-én Nagykárolyban gróf Károlyi József főispáni beiktatásán; ezt az eseményt utólag, a Martinovics-összeesküvés vizsgálatakor a szervezkedés előtörténeteként értelmezték. Rhédey aláírása szerepelt azon a listán is, amelyen – Szabolcs megye kezdeményezésére – a magyar színház anyagi támogatását vállaló személyek aláírása olvasható.

 

A kegyvesztettség peremén

Amikor vizsgálat indult a politikailag legveszélyesebb személyek ellen, felmerült az ő neve is. A vizsgálat következtében I. Ferenc 1797. október 21-én fiscalis actio elrendeléséről határozott – többek között – Rhédey ellen is; a nádor 1797. november 10-én ennek elhalasztását kérte arra hivatkozva, hogy a Napóleon Franciaországával várható háború miatt együtt van a zempléni és bihari inszurgens regiment is, márpedig ez utóbbinak Rhédey az ezredese, s így az intézkedés feszültséget szülhet. A vizsgálat 1798-as lezárulta után I. Ferenc Rhédeyt lázító beszédei miatt a közgyűlésen való megfeddésre ítélte; a fiscalis actiótól egyelőre ugyan eltekintett, ám töröltette őt Zemplén, Bihar és Szatmár vármegye táblabírái közül.

Ezen a ponton Rhédeynek több választása is lehetett. Ekkor még börtönben voltak azok az egykori barátai, akiknek az útja a szervezett összeesküvés irányába vezetett. Rhédey a Martinovics-összeesküvésbe – szerencséjére – nem keveredett bele, így számára a kegyvesztettség elfogadása és a magánéleti körbe való visszahúzódás reális lehetőség lett volna. Ő azonban más módon reagált: 1800-ban Bujanovics Károly udvari ágensen keresztül 50 újoncot és eltartásukra 2000 aranyat ajánlott fel az uralkodónak, egyúttal pedig kérte büntetésének elengedését. Amikor 1802-ben Szatmár országgyűlési követe lett, tízezer forintot adományozott a Katonai Akadémia céljaira. Ez igen komoly vagyont sejtet, hiszen Rhédey ezek szerint három év leforgása alatt kétszer is jelentős összeget tudott kifizetni.

 

A színjátszás szenvedélyes mecénása

Az uralkodó iránt folyamatosan kinyilvánított lojalitása a kulturális intézmények támogatása kapcsán nem volt feltétlen. A nyelvművelő társaság és a nemzeti színház alapítására, valamint a Nemzeti Múzeum támogatására irányuló rendi törekvések mellé állva, nem követte az udvar álláspontját. Másik fontos szenvedélye a magyar nyelvű színjátszás támogatása volt, hiszen már 1794-ben aláírásával elősegítette egy magyar nyelvű társulatnak helyet adó színház felépítését.

Az első magyar színtársulat – a pest-budai játéklehetőségét elvesztő Első Magyar Játékszíni Társulat Wesselényi Miklós által támogatott csapata – 1798. augusztus 23-án került Váradra, és augusztus 26-án tartotta első előadását a Fekete Sasban. Csak rövid ideig időzött itt, mert Debrecenbe vonzotta őket az országos vásár, és a Hegyalján is meg akarták próbálni, hogy szüret idején lehetne-e ott sikeres előadásokat rendezni. Nagy hatást értek el első előadásukkal, a Süketnémával, amit annak is köszönhettek, hogy a mű „magyarosítója”, Hatvani István akkor táblabírája volt Bihar megyének. 1799-ben Kelemen Lajosékon Rhédey segített: „A végső pusztulástól meg menteni kívánó Hazafiak ohajtásokra, Ezen Társaságot tulajdon Gondviselése és Igazgatása alá fogadta Tit. Rédey Rédey Lajos Úr 1799-dik Esztendőnek elején, és egész szorgalommal jó rendbe szedvén azt, élelméről gondoskodván nevelte…”

Rhédey maga így referált Wesselényinek: „Az actorokat sem oldozta fel senki is az ő contractuális kötelességek alól, hanem mindekutánna tsak nem két hónapokig egy kr. fizetést sem kapván már tovább nem élhettek s széjjel akartak oszlani, én őket nagy kérelemmel vettem arra, hogy letsendedgyenek s szándékokat változtassák legalább addig míg válaszod érkezik, mert Kotsi azt mondotta, hogy ő azonn nyomoruságos környül állásokról tudositott; de mivel az éhezők semmi féle argumentumokkal jól nem laknak és ők átaljába élelmek keresésére a Theatrumot elhagyni magokat declarálták 80 Rfrot osztotgattam ki köztök s a gazdájokat is (a kik már enniek adni sem akartak, s tsak nem ki hányattak házaikból is) elhivatván kezességet vállaltam magamra érettek s e szerént meg kapván ők is élelmeket le tsendesedtek…”

Rhédey nevezte ki a társulat élére igazgatónak Sehy Ferencet, majd annak halála után Kótsi Patkó Jánost. 1799 tavaszán ő szervezte meg a társulat debreceni vendégjátékát is. 1799. március 19-én mutatta be a Magyar Játszó Társaság Nagyváradon József nádor névnapjának tiszteletére Rhédey Lajos A Nagy lelkű Hertzeg című darabját – erről a Magyar Kurír és a Magyar Hírmondó is tudósított. Az utóbbi tudósításból egyértelműen kitűnik, hogy a darab szerzőjét sem a színlapon, sem az előadás alkalmával nem nevezték meg: „József királyi herczeg és Magyarország nádorispánnya nevenapján való megtiszteltetésére készített versek, mellyeket a Nemzeti Játzó Társaság ama híres Mozart által szerzett muzsikára alkalmaztatva a nagyváradi játékszínen martius 19-dik napján az 1799-ik eszt. elénekelt.”

 

A Rhédeyt dicsőítő Csokonai

Csokonai Vitéz Mihály1803 körül az 1798-ban írott Dorottyáját megpróbálta kiadatni, ezért Rhédey Lajoshoz fordult segítségért. 1804 januárjában egy panegiricust is szentelt „Magyar fejedelmink nagyságos gyermekének”. A Rhédey Lajost magasztaló költeményt eredetileg Somssich Lázár írta latinul. Csokonai a bécsi Magyar Hírmondó szerkesztőjének, Márton Józsefnek az indítványára fordította le. A lap a Kazinczy által is elismert vers fordításával azt szerette volna meghálálni, hogy Rhédey egy – szintén Márton által szerkesztett – lexikon kiadására „egynéhány száz forintot” ajánlott. Maga a költemény azért magasztalja, mert 1802-ben a pozsonyi országgyűlésen 10 ezer forintot adományozott a bécsi katonai nevelőintézet számára. A fordítás elkészítéséért Csokonai maga is támogatást remélt az eredetét az Aba nemzetségig visszavezető aranysarkantyús vitéztől…

A támogatást nem kapta meg, de a főúr rövidesen más megbízást juttatott a költőnek: elhunyt felesége búcsúztatására kérte fel, amit a betegeskedő Csokonai elvállalt. 1804. április 6-án nagy hidegben szekerezett át Váradra, majd néhány nap múlva, 15-én a hűvös időben, a várad-olaszi templomi temetésen „hallatlan beleéléssel, izzásig hevülő pátosszal szavalta el” ezt a költeményt. Tüdőgyulladást kapott, s nyomban ágynak esett. Hetekig feküdt Váradon, míg végtére hazatérhetett.

(Folytatjuk)