https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=878
Szerző: Fried Noémi Lujza
Település: Félixfürdő
Rovat: Közélet
2019.01.28

Ünnepeltek a félixfürdői kórházban

Sokan jártak-járnak utókezelésre megyénkből is a Félixfürdői Rehabilitációs Kórházba. Október 28-án volt 30 éve annak, hogy létrejött az egészségügyi intézmény.

Az évfordulót november 8-án ünnepelték meg a kórház volt és jelenlegi dolgozói és meghívottaik. Az ebből az alkalomból kiadott közleményben a jelenleg dr. Nicoleta Ramona Suciu menedzser vezetése alatt álló kórház történetét is felidézték, így mi is velük tartunk a múltidézésben.

A rehabilitációs intézményt 1976-ban kezdték építeni, majd 12 év elteltével, 1988-ban Bihar megye Néptanácsa 489. számmal kibocsátotta a kórház „születéséről” szóló határozatot. A következő állomás 1992, amikor is a püspökfürdői (ma Május 1 Fürdő) volt gyermekszanatóriumot újjászervezik a félixfürdői kórház részlegeként. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1998-as megalakításával megváltozott a kórház támogatási rendszere, 2000-ben pedig klinikai címet kap. A félixfürdői kórházat 2002-ben nyilvánították országos jelentőségű egészségügyi intézménynek, 2008-ban pedig létrejött saját járóbeteg részlege.

Mozgalmas év a 2011-es a kórház életében: elnyeri az úgynevezett II M besorolást. A minősítés azt jelenti, hogy az egyetlen szakterületen (monospecialitate) működő intézmény mind a Bihar, mind a szomszédos megyékben élőket ellátja, felszerelése és munkatársainak képzettsége pedig a bonyolultabb eljárások elvégzésére is alkalmas. Ugyanabban az évben felújítják a felnőtt osztályok hidro-kinetoterápiás medencéit, és a Biharmed elnevezésű, határon átívelő projektnek köszönhetően a járás újratanulását segítő készüléket (Lokomat) szereznek be. Egy évvel később, 2012-ben felújítják a felnőtt részleg kórtermeit. A következő évben újabb készüléket szereznek be saját forrásból, ez a felső végtagok mozgatásának újratanulását segíti, s ugyanebben az évben az Országos Akkreditációs Bizottság is jóváhagyja az intézmény működését; 2014-ben pedig a gyermekek számára vesznek a láb újbóli működését segítő berendezést, szintén saját forrásból.

Két éve kezdődött a termálvizes fúrás, elvileg jövőre fejezik be. Tavaly a kézműködést, a helyes tartást és az érzékelést segítő berendezéseket vásároltak, utóbbi a virtuális valóság használatával több érzékszervre is hat. Szintén 2017-ben készült el a gyermekeknek szánt új rehabilitációs járóbeteg-rendelő és kórház megvalósíthatósági tanulmánya.