Több a pince, mint a ház

Településként Szalacsot először a Váradi Regestrum említi 1215-ben, Zolos formában. A helynév szláv eredetű, és sólerakó helyet jelent. Már a tatárjárás előtt városi rangja volt, mint Szegednek és Székesfehérvárnak. Jár is egy erre utaló mondás az érmelléki településen: Szeged halad, Szalacs marad. A magyar királyok közül V. István, IV. László, II. András és Károly Róbert is megfordult itt. A települést 1886-ban 2954-en lakták, közülük 2730 volt magyar; az 1992-es népszámlálási adatok szerint a 2497 szalacsi lakosból 2428 magyar, 19 román, 2011-ben pedig 2409 helyi lakost számláltak meg, akik közül 2314 magyar, 8 román és 87 roma.

A bihari magyarság körében alig vannak olyanok, akik ne hallottak volna a híres szalacsi pincesorról, a négylyukú hídról, illetve magáról Szalacsról. A faluban több pince van, mint lakóház – ezt a polgármester is megerősítette. A település manapság attól is egyedi, hogy Horváth Béla polgármester, Rácz Barna iskolaigazgató, Szabó Zsolt református lelkipásztor és Pitó Lajos római katolikus plébános az ifjú elöljárók közé tartoznak nemcsak a megyében, hanem az egész országban is. A 24 éves Horváth Bélánál fiatalabb polgármester csak egy van Romániában.

Szalacsból csak egy van

A tél beköszöntével is szép a falu, az utcák gondozottak, a középületek rendbe vannak téve – állapíthatom meg, amint Horváth Bélával bejárjuk a települést. A Szatmár megyei Szilágypér felé aszfaltos út épült – igaz, csak a megyehatárig –, és az Érendréd felé vezető út egy részének az alapja is elkészült. A négylyukú híd, az egykori vámszedő hely ma árván, magányosan áll. Valamikor az Ér-patak fölé épült, ma már nem folyik víz alatta: „Újra lesz víz a híd alatt és a környezetében” – ígéri a polgármester.

Megtekintettük a Bocskai Bihor Agro cég új székházát, a felújított óvodát, annak udvarán a Tulipán Kaláka keretében épített játszóteret, a református egyházközség által emelt gyülekezeti házat, a nagyon szépen felújított római katolikus plébániát, és természetesen a híres pincesor néhány „utcáján” is megfordultunk. Miután visszatértünk a községházára, Horváth Bélával hivatali irodájában beszélgettünk.

– Nagyon büszke vagyok erre a településre, mivel az egész környéken a legrégebbi írásos múltja van – idézi fel az elöljáró. – Azt sokan ma is tudják, hogy itt haladt át az egykori sóút, és vámhely volt itt. Ennek a jele a határban álló négylyukú kőhíd – valójában téglahíd –; kistestvére a hortobágyi kilenclyukú hídnak. A másik nevezetességünk a számtalan pince. Nem vicc, a nyilvántartás alapján 1000 pince van Szalacson, és csak 940 házszám.

– E pincék valóságos turisztikai látványosságok. Miért van ilyen sok belőlük?

– A pincék nem csupán a termények tárolására szolgáltak, hanem itt is közösségi élet zajlott. Emlékszem rá, hogy nagytatám, Horváth Sándor – aki egyébként presbiter volt – vasárnap a templomozás után elindult a pincéjébe. Kitöltötte a kancsó borát, és iszogatott, mint akkoriban minden pincegazda; a beszélgetés, csendes iszogatás kora estig is eltartott, ha úgy akadt, estefelé nótáztak is. E vasárnapi pincelátogatások már nem annyira elterjedtek, de még ma is él ez a régi szép szokás. A zöldséget és a krumplit ma is a pincében tárolják, de természetesen a fő helyen a boroshordók állnak. A legrégebbi ma látható pince 1803-ban épült.

– Egy időben sok vita folyt arról, hogy miért nem hívják a községet Érszalacsnak, mint a többi érmelléki települést. Elcsitultak ezek a nézeteltérések?

– Az Ér- előtag hiányának egy magyarázata van: Szalacs nevű település csak egy van a Kárpát-medencében, míg például Mihályfalva néven több település is létezik, ezért kellett előtagként az Ér- szót odacsatolni, hogy meg tudják őket különböztetni. Egy időben a település bejáratánál Érszalacs volt kiírva a helységnévtáblára, ma már a Magyar Tudományos Akadémia által elfogadott név, Szalacs szerepel ott.

– Tájházuk is van…

– Ezt az egykor a településen szolgálatot teljesítő székelyhídi fogorvos, dr. Kéri Gáspár létesítette, amit az itteni emberek nagyra értékelnek. Az orvos saját pénzéből, RMDSZ-támogatással alakította ki a tájházat, mely az ő tulajdonát képezi. A kiállított tárgyak a helybeliek adományaiból gyűltek össze, magát az épületet teljesen visszaállították eredeti formájába, sokan, akik az Érmellékkel ismerkednek, felkeresik a létesítményt.

– Miből élnek az itteni lakosok?

– A legtöbben mezőgazdaságból, vagyis abból gyarapodnak, a megélhetés inkább a településen, a fogyasztási szövetkezet régi épületében működő cipőgyárban (70-80 családot érint) és a városokban dolgozók jövedelméből származik. Sokan ingáznak naponta Nagyváradra, Szalontára, Mihályfalvára, Margittára, és nem kevesen Németországban és Ausztriában dolgoznak. Ott 3-4 hónap alatt megkeresik az itteni egész éves fizetésnek megfelelő pénzt. Visszahúzó erőként jelentkezik a gazdasági fejlődésben az a tény, hogy a megye északi határán húzódunk meg: a beruházók nem jönnek ilyen messzire. Mi a statisztika szerint Bihar községgel vagyunk egyformák, ahhoz is egy falu tartozik, hozzánk Ottomány, de gazdaságilag korántsem vagyunk egy szinten. Ha lennének is beruházók, nincs hová építkezzenek, nincs területünk, amit bérbe tudnánk adni. A földeket egyes gazdálkodók maguk művelik meg, de van a faluban egy magyarországi mezőgazdasági vállalkozás, a Bocskai Bihor Agro Kft., ez 1300 hektár földet művel meg; korszerű felszerelése van, 24 helybelinek ad munkát. Az egykori gép- és traktorállomáson rendezkedtek be, nemrég fejeztek be egy nagyon szép irodaházat. Vannak még kisebb társulások, no és az Ottomány–Szalacs út mellett található sertéshizlalda.

– Közművesítés terén milyen eredményeik vannak?

– A településen mintegy tíz éve tették le a gázvezetéket, az egész helységet behálózza, de csak kevesen csatlakoztak rá, mintegy 15 család, mert drágának tartják a földgázt. Az ivóvízhálózatot négy éve, a csatornahálózatot pedig tavaly év vége felé adtuk át, ez egy év alatt elkészült. Van egy korszerű szennyvíztisztító-állomásunk, mely el tudna látni még egy ugyanekkora községet.

– Mire volna a legnagyobb szüksége a községnek?

– A közeljövő terve egy sportcsarnok felépítése lenne. Ezt az is indokolja, hogy a szalacsiak 14 éves fiataljai első helyen végeztek a megyei kézilabda-bajnokságban. A felnőtt kézilabdacsapat is igényelne egy ilyen létesítményt edzésre és meccsekre. A sporttermek építését támogató kormányprogram ma is él, csak nem finanszírozzák. Az utcák aszfaltozására pályázatot nyertünk. Távolabbi terveink között szerepel új munkahelyek teremtése, ez a jelszavunk. Szeretnénk a pinceturizmust is fejleszteni. Hiába vagyunk híresek pincesorainkról, ha ezt az egyedi értéket nem tudjuk kihasználni az idegenforgalomban. Talán lesz olyan EU-s pályázat, amely ezt célozza, hiszen majdnem mindegyik pince műemlék. Másutt, főleg Magyarországon, ezt jól kihasználják.

Református, katolikus élet

A polgármester arról is beszélt, hogy már Varkocs Tamás váradi főkapitány, Szalacs egykori földesura idején, 1577-ben, a reformáció kezdeti szakaszában a szalacsi nép áttért a protestáns vallásra. Ahol jelenleg a református templom áll, ott eredetileg római katolikus templom volt, az 1800-as évek elején kapta meg a mai formáját. Mária Terézia uralkodása idején – amikor erős volt az ellenreformáció – Somogy vármegyéből telepítettek ide magyar és német katolikusokat. Őket az itteniek először nem engedték be a faluba, úgyhogy a Kopócon leltek menedékre, majd lassan beköltöztek a faluba, de csak a település alsó részén találtak helyet, ahol mocsaras lápvidék volt. „Ma is így van – erősíti meg Horváth Béla –, a Posta utca a határvonal, az alsó rész katolikus, a felső rész, a Tót, a Szentgyörgy, a Kis- és Nagy Burka, a Bécs református utcák. Most már van egy kis keveredés, de a nagyszüleim idejében még beszélni sem lehetett Szalacson vegyes házasságról.”

A református lelkipásztorhoz is bekopogtattunk. Szabó Zsolt két éve szolgál Szalacson. A mintegy ezerfős gyülekezetből 975-en fizetik az egyházfenntartási hozzájárulást. A templomlátogatás az Érmelléken szokásos 10–15 százalékos, az istentiszteleteken általában 80–120-an vesznek részt, ez az esedékes mezőgazdasági munkáktól függ. A délutáni istentiszteleten is jelen van 40–60 személy. Évente tízen-tizenketten konfirmálnak, keresztelő általában évente 4-5 van, házasságkötés is ennyi, és átlagban húsz temetés. A fiatal lelkész arról is beszélt, hogy új gyülekezeti házat építettek a régi helyére. Az ára a gyülekezet tartalékaiból, a helyi és a megyei önkormányzat, valamint holland testvéregyházak támogatásából gyűlt össze. „Volt olyan presbiterünk, aki kölcsönadott, hogy be tudjuk fejezni a házat, a pénzt azóta visszaadtuk. Dicséretes a szalacsi reformátusok hozzáállása a közmunkához, persze sohasem vagyunk elégedettek. Gyülekezeti lapot indítottunk, kirándulásokat szervezünk, tesszük a dolgunkat” – mondta a tiszteletes.

A római katolikus egyházközségben Pitó Lajos plébános szolgál. A templom, a környezete, a plébánia lenyűgözően szép, mindenütt látszik a gondos gazdakéz. A tisztelendőtől megtudtuk, hogy a plébániát 1736-ban alapították újra, a templom 1792-ben épült, az építési költségeket a nagyváradi káptalan állta. Most mintegy 750 az egyházi életet élő hívek száma. A vasárnaponként tartott két szentmisén általában 400-an vesznek részt, és szombatonként 140-150 gyerek, fiatal látogatja az egyház által szervezett foglalkozásokat.

Két váltásban tanítanak

Az iskolában Rácz Barna igazgató szívélyesen fogadott. Megtudhattuk tőle, hogy a szalacsi Balaskó Nándor Általános Iskolában 66 óvodás, 135 alsó tagozatos és 118 felső tagozatos diák tanul. Van két VII., három V. és két III. osztályuk. „Általában úgy alakul, hogy minden második évben vannak párhuzamos osztályaink, de lehet, a továbbiakban ez már nem lesz így, mert itt is kevesebb ma már a gyerek” – mondta az igazgató, aki Monospetriből ingázva hat éve tölti be ezt a tisztséget. Arról is tájékoztatott, hogy a pedagógusok mind képesített tanárok, tanítók, óvónők, szakképzetlenek nem tanítanak a szalacsi iskolában. A pedagógusok fele helyben lakik, fele ingázik. Az ingázók Margittáról, Nagyváradról, Érolasziból, Székelyhídról, Ottományból érkeznek mindennap. „Mivel nincs elég tantermünk, délelőtt járnak az V–VIII. és a nulladik osztályosok, délután pedig az I–IV. osztályosok. Ezért volna szükséges, hogy az iskola épületére még egy emeletet húzzanak – magyarázza az igazgató. – Az akarat mindenkiben megvan, csak az anyagiak hiányoznak” – teszi hozzá.

Ha már Szalacson jártam, szót válthattam Bokor István magyar szakos tanárral, aki 1967-ben székelyhídi lakosként mint fiatal tanár került a településre. „Azóta is itt élek, itt alapítottam családot. Nagyon jól érzem itt magam, bár apám féltett, mindig azt mondta, hogy a szalacsi bicskásoktól félni kell. Erre azt válaszoltam: ha én senkit nem bántok, engem sem bánt senki, és azóta ez így is van. 19 évig voltam iskolaigazgató a régi rendszerben, de a ’89-es változások után is” – mondja a község egyik kiemelkedő egyénisége. Nyugdíjas létére ma is oktat, hiszen egész életét a tanügyben töltötte el. „A mai gyerekek többet kapnak, de nem állítanám azt, hogy többet is tudnak.” Úgy véli, lazább tantervvel jobb eredményt lehetne elérni.

Deák F. József