https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=944
Szerző: D. Mészáros Elek
Település: Bihardiószeg
Rovat: Sport
2019.02.25

Tanácsos a sakktáblánál

Még egy év sem telt el a Bihardiószegi Sakk-klub megalakulása óta, de már számtalan versenyen sikeresen szerepeltek a település bábutologatói. Az alulról jövő kezdeményezést a helyi önkormányzat is támogatja.

Tavaly február 13-án tartotta alakuló ülését a Bihardiószegi Sakk-klub. Már a debütáló esten asztal mellé ültek a sportág kedvelői. Hogy miképp és mi célból jött létre e szellemi sportág kedvelőit tömörítő klub, arra leginkább rő Gyula tudja a választ.

Ahogyan az falun lenni szokott, a boltokba be-betérő vásárlók elidőznek egy kicsit, szót váltanak egymással, tereferélnek az elárusítóval. Törő Gyulának is saját kereskedelmi vállalkozása van, s emellett a község vezetéséből is kiveszi a részét helyi tanácsosként. Ily módon jól ismeri a falubeliek mindennapi gondjait, elvárásait, vágyait. Két évvel ezelőtt közösségépítő szándékkal horgászversenyek szervezését vállalta el. Ennek nyomán többen felvetették, hogy milyen jó lenne a hajdanvolt sakkéletet is újjászervezni. Nem titkolták azt sem, hogy rá gondoltak, ő lenne az, aki meg tudná szervezni, vezetni, irányítani. Törő Gyula egy percig sem vacillált, nekilátott a sportág kedvelőinek toborzásához. Mados Attila polgármester is az ügy mellé állt, hisz mindketten tudták, hogy mindennek a hozadéka a szellemi sport gyakorlásán túl a közösségépítés, a fiatalok kimozdítása az elmagányosodás felé terelő internet világából.

A fiatalok mellett az idősebbek is örömmel fogadták a kezdeményezést, hisz Bihardiószegen évtizedekkel ezelőtt pezsgő sakkélet folyt. Eddig a sakkozók az RMDSZ-irodában találkoztak hetente, a szervezet anyagilag is támogatta őket, de év végén a nemrég közösségi térré átalakított egykori pékség épületébe költöztek át. Az önkormányzat támogatásával 12 profi sakk-készletet vásároltak a hozzájuk járó időmérővel együtt.

A klub megalakulása után nem sokkal, tavaly március 24-én Tavaszi nyitás néven sakkversenyt szerveztek, s azon a térségbeli sakkozók mellett több magyarországi sporttárs is megjelent. Májusban a gyermekeknek szervezett megmérettetésen 24 fiatal vett részt. Az ifjúság beemelése a közösségbe kiemelten fontos számukra. E célból sikerült megnyerniük Széll Sándor sakkmestert: hetente lejár Nagyváradról a fiatalokat tanítani. A diószegi községi napokon Széll Sándor szimultán csatát vívott 24 játékossal. Négy játszmát a helyiek nyertek meg, öt pedig döntetlenre sikeredett. Ez mindenképpen biztató eredmény egy sakkmesterrel szemben. Törő reményei szerint még ez év elején sikerül bejegyeztetniük a klubot az országos szövetségbe, mindeközben arra is törekszik, hogy elvégezzen egy sakkedzői tanfolyamot.