https://biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=990
Szerző:
Település: Nagyvárad
Rovat: Kultúra
2019.03.10

Kiállítás az ókori Róma műszaki eredményeiről

Március 12-én, kedden17.30 órakor tartják Az antik Róma – civilzáció és nagyság. Polgári és hadi technológia című kiállítás megnyitóját a nagyváradi Körösvidéki Múzeumban. A tárlat március 13-tól június 2-áig látogatható.

A kiállításon többek között egy római katona fegyverzete, a Vitruvius korabeli leírásai alapján készített hadi és békés célú gépezetek, találmányok láthatók, ezek közül néhányat ki is próbálhatnak majd a látogatók, és egy körülbelül 20 perces filmet is megtekinthetnek a Római Birodalom történetéről.

Egy belépőjegy 8 lejbe kerül. Négy éven fölüli gyermekeknek, diákoknak, egyetemistáknak, nyugdíjasoknak 4 lej a jegy. A négy éven aluli valamint nevelőotthonokban élő gyermekek, a háborús veteránok, a volt és jelenlegi múzeumi alkalmazottak ingyen tekinthetik meg a tárlatot. Kérésre tárlatvezetést is biztosítanak, csoportonként 5 lejért. Kérik, hogy akik csoportosan (15–30 fő) néznék meg a kiállítást, a 0259/706–101-es telefonszámon kérjenek előjegyzést 10 és 15 óra között. A múzeumban látható ideiglenes kiállításokra szintén 8 és 4 lejbe kerülnek a belépők, a viváriumot pedig 6, illetve 3 lejért látogathatják.